Véget ért a 2021-2022-es idény, emiatt időszerű értékelni az elmúlt évet. Öt csapattal versengtünk az NB3, M(egyei)1 és M2 bajnokságokban. Első három csapatunknak sikerült előrelépést tennie, azonban ennek mértéke csapatonként változó volt.

Talán nem áll távol az igazságtól, hogy az élen a legnehezebb előretőrni, ennek megfelelően az NB3-ban volt kisebb mértékű az előrelépés. Az igazságot talán a két ellentétes irányból megfogalmazott marketing világítja meg legjobban. Ha negatívan szeretném feltűntetni, ezt mondanám: “A tavalyi 12. helyről idén sem sikerült elmozdulni.” Tekintve, hogy idén is 12. helyen végeztünk, bár idén 13 csapatos volt a bajnokság. Másik oldalról fogalmazva: “5 ponttal előztük meg a tavalyi bennmaradó VASE csapatát, akiktől egy éve 6 ponttal maradtunk le.” Ők ugyanazzal a csapattal játszották végig a szezont, tehát jó összehasonlítási alapot nyújtottak. Kicsit bővebben elemezve a helyzetet elmondható, hogy nüanszokon múlott a bennmaradás, egészen pontosan 5 – megfelelő pillanatban megszerzett – poénon. Saját emberekből építkeztünk, s nem igazoltunk, ilyen-olyan befektetéssel jó néhány klubbal ellentétben. Három játékosunk ért el 15-25% körüli teljesítményjavulást tavalyról-idénre, vagy a két félév között. Elégedettek nem lehetünk, de az egy évvel korábbi 0-1-21-es arányhoz képest, idén egy jóval erősebb bajnokságban értünk el 4-2-18-as mutatót. A csapat tagjai: Hegyi József, Králl Balázs, Varga Dániel, Ujvári István és Hegyi Róbert.

Második csapatunk magját idén is három egyesüeti szinten kiemelkedő utánpótlás játékosunk alkotta. A tavalyi – elsősorban a lejátszott mérkőzések után járó pontokkal megszerzett – harmadik helyünk után, idén egy mindenki által végigjátszott bajnokságban sikerült második helyet elérni. A bajnoki első hely 2 mérkőzésen mérkőzésen múlt. Itthon 11-7-re nyertünk a VESC II. csapata ellen, idegenben 5-13-ra kikaptunk. A csapat tagjai: Szelencsik Csongor, György István, Csincsik Balázs és Koroncz Nóra.

A megyei másodosztályú bajnokságban három csapattal versengtünk, első, negyedik és hetedik helyen végezve. Harmadik csapatunk minden mérkőzését megnyerve lett bajnok, a csapat tagjai: Rácz Zoltán, Dudás Szabolcs, Kun-Szabó Attila, Varga László. Negyedik csapatunk tagjai: Füredi Dominik, Füredi Dávid és Bognár Levente. Ötödik csapatunk tagjai: Kovács Ernő, Karácsonyi Csenge, Kneisz Ágota és Csikó Richárd.

Idény végén az igazolt játékosaink száma 18, ebből utánpótlás 9. Ranglistaversenyen mindenkivel indultunk. Elsősorban Csongornak és Balázsnak, másodsorban Nórának sikerült érdemben megvetnie a lábát a mezőnyben. Eddig egy-egy győzelem megszerzése volt a cél, mostanra közel kerültünk a főtáblára jutáshoz is.

Év közben számos egyéni versenyen indultunk játékosainkkal, ezek között területi besorolás szerint volt országos, régiós, megyei és városi.

HJG

Kategória: Versenybeszámoló

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder