Elhunyt Molnár András

2021.04.05-én elhunyt Molnár András egyesületünk alapító és elnökségi tagja, a pápai asztalitenisz egyik meghatározó személye. Endre ‘bá’ évtizedeken keresztül aktív játékosa volt közösségünknek, rendszeresen látogatta az edzéseket, mellette több alkalommal is támogatta a helyi pingpong életet, emellett jelentős szerepe volt jelenlegi edzéskörülményeink elérésében. Temetése 2021.04.10-n 11 órakor lesz Farkasgyepűn.

Folytatódó edzések

A november 10- után megszokott módon folytatódnak edzéseink, tehát minden versenyzőnk igazolt, nem igazolt részt vehet az edzéseken.

Janka skála

Az ütőfák elsődleges rangsorolása többnyire a sebesség és a kontroll alapján történik, de talán ennél lényegesebb szempont a háttérben lapuló hajlékonyság/merevség és a külső faréteg keménysége. Természetesen ez nézőpont kérdése amellett, hogy az előbbi és utóbbi tulajdonságok között nyilvánvalóan van összefüggés és átfedés. Az ütőkészítők számos fajtát kipróbáltak az idők folyamán (fenyő, limba, samba, dió, rózsafa, koto, hinoki, mahagoni, ébenfa, stb.). A felhasznált fák egyik legfontosabb tulajdonsága a keménység, amelynek mérésére két módszer létezik: a Brinell féle – és a Janka módszer. Ez utóbbihoz – amely az osztrák származású Gabriel Janka nevéhez fűződik – társítanak többnyire szemléltető grafikonokat, emiatt ezt ismertetem. A Janka módszer során a fa felületére egy golyót nyomnak, amely 1 cm2 felületre fejti ki hatását. A benyomáshoz szükséges erő alapján rendszerezik a fákat kp/ cm2mértékegység szerint. Minél magasabb az érték, annál keményebb a vizsgált fafajta. Alább egy angol nyelvű szemléltető Janka skála:

A skála 0-tól 4000-ig terjed.
(‘Janka scale’ keresőszóval számos egyéb táblázatra lehet bukkanni.)

Felhasznált irodalom:
https://osbfutar.hu/blog/kemenyfak-listaja-avagy-mitol-kemeny-a-fa
https://www.bestlaminate.com/blog/what-is-the-janka-rating-scale/

Színesedő sportág

Az ITTF éves közgyűlése nagy többséggel jóváhagyta, hogy a piros helyett más színekben is lehessen borítást használni. Első körben négy újat hagytak jóvá. Az ütő egyik oldala mindenképpen fekete kell legyen, a másik oldalon viszont tetszés szerint lehet választani. Ha tervek szerint alakulnak a dolgok, a bevezetésre 2021. októberében kerülhet sor. A kiválasztásnál szempont volt, hogy a fehér (sárga) labdától és a feketétől elüssön, illetve az ellenfelet se irritálja. A közeljövőben további színek jóváhagyását tervezik. Az alábbi angol nyelvű videó részletesen bemutatja a kiválasztás folyamatát: