Megyei asztalitenisz hírek

Az elmúlt időszakban több megyei közösség is megkeresésre került, így például Csabrendek újonnan elindított asztalitenisz szakosztálya, akiktől a jelenlegi helyzetről és a jövőbeli tervekről érdeklődtem. Az edzéseket a helyi Művelődési Házban tartják. Jelenleg a járvány végett egyelőre szünetelnek, de bíznak benne, hogy mihamarabb újrakezdhetik a gyakorlást. Rövid időn belül 4-5 fiatalt sikerült bevonni a helyi asztalitenisz szakosztály életébe, számos korábbi játékos mellett. A szervezésben is sikerült számottevő eredményt elérni, Nagy Emilnek köszönhetően létrejött a Sümeg Járási Csapatbajnokság, ahol természetesen a helyiek is elindultak. Döntés még nem született arról, hogy melyik bajnokságban indulnak a következő idényben.

Szervezett keretek között folytatódik a zirci asztalitenisz-élet, lassan hivatalosan is megalakul Zirc város asztalitenisz egyesülete – jelenleg az ügyvédi résszel készültek el -, s a tervek szerint a ‘20/21-es idényben indulnak a megyei I. osztályban.
https://acelvakond.hu/ping-pongos-vakondok-egyesulet/

Tapolca és Devecser helyi játékosait a szervezett keretek megteremtésében próbáljuk segíteni, a tapolcaiaknak egyelőre javaslatokkal segítettünk, természetesen ha szükséges, egyéb módon is megpróbálunk. Reméljük sikerül megoldást találni, részben a lelkes ifjúság miatt is, a helyi gyerekek az elmúlt években kimagasló számban indultak a Diákolimpia küzdelmeiben. A devecseriek hetente több alkalommal tudnak gyakorolni, egyelőre nem terveznek egyesületet, szakosztályt létrehozni, mivel nem tudnának folyamatosan részt venni a megyei I. osztályú bajnokságban.

Több helyről is felmerült az igény, a jelenlegi megyei honlap megújítására, vagy egy új elindítására, reméljük mihamarabb sikerül rendezni a helyzetet, mindaddig ezen a felületen tájékoztatom az érdeklődőket. Készülőben a beszámoló, reményeink szerint rövid távon sikerül rendezni az elmaradást a MOATSZ felé. A következő közgyűlés időpontjáról egyelőre nem kaptam információt.

Vélemény, hozzászólás?