Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott a kérdés, mennyire tekinthető hivatkozási alapnak az olimpián elért eredmény, másképpen mennyit ér egy olimpiai érem?
Alább a tények:

  1. Nem a legjobbak indulhatnak el nemzeti hovatartozástól függetlenül, hanem szabályozástól függően többnyire országonként csak két játékos, pedig egyes országok esetében 6-8-10 versenyző is jogosult lenne világranglista alapján az indulásra, de csak két honfitársát nevezi a szövetség, s ők nem vehetnek részt, pedig könnyen lehet, hogy közülük kerülne ki a legjobb. A kínaiak regnáló női egyéni asztalitenisz világbajnoka emiatt nem versenyezhet egyéniben.
  2. Sok sportág esetében egyetlen mérkőzés dönt, amin akár rosszullét, formaingadozás, rossz sorsolás is közbejöhet. Ha évente lenne két-három Grand Slam, (jelenleg négy Grand Smash megrendezését tervezik a teniszhez hasonlóan) akkor ez elfogadhatóbb lenne, de négyéves ciklusban leginkább egy svájci lebonyolítású többkörös verseny lenne igazságosnak tekinthető.
  3. Négyévente rendezik, miközben egyrészt vannak olyan sportolók, akik 2-3 évig képesek teljesítőképességük maximumát nyújtani, másrészt vannak, akik sérülés, betegség, formaingadozás végett nem tudnak részt venni, akár több alkalommal sem a versenyen.
  4. Van, aki nem nyer olimpiát, miközben a két ciklus közti összes nagy versenyt megnyerte, s egy másik versenyzőnek annyira kijön a lépés, hogy első lesz, miközben előtte, s utána sem nyert semmit. Nehéz erre azt mondani, hogy előbbit rosszabb sportolónak tekinthetjük, a valóságban azonban sokszor ezt érezni. Andy Murray kétszeres egyéni olimpiai bajnok teniszben, Grand Slamet hármat nyert összesen. Roger Federer és Novak Djokovic nem nyert eddig egyéni olimpiát, de Rafael Nadal is csupán egyszer, közben jelen állás szerint mindhárman hússzoros Grand Slam bajnokok. A teniszben helyére került az olimpia, mert aki kicsit is jártas a sportágban, egy pillanatig sem gondolja, hogy előbbi jobb játékos lenne az utóbbi háromnál, s többnyire eszébe sem jut senkinek az olimpiai rangsor.

Mennyire van létjogosultsága gazdaságilag egy ilyen eseménynek?

Biztosan lehet takarékosan, átgondoltan, a verseny után hasznosítva a létesítményeket, akár pozitív pénzügyi eredménnyel olimpiát rendezni. De sajnos erre nagyon ritkán kerül sor, legalábbis a rendelkezésre álló információk alapján. Athén után a görögöket évekig az államcsőd fenyegette amellett, hogy elég elkeserítő képeket látni egyik-másik olimpiai építményről. Ez többnyire Rio esetében is elmondható, még ha nem is ugyanolyan mértékben. Ugyanúgy hallani egyéb rendező esetében is felesleges, hasznosíthatatlan, veszteséges létesítményekről. Japánban az államadósság 266% felett állt 2020 decemberében, eközben a rendezési költségek közelítik a tervezet kétszeresét, nézői bevételekre pedig nem számíthatnak. Normális mértékű túlköltekezést is csak nehezen találni az elmúlt több, mint 50 évből.

Segíti a társadalmi igazságosságot?

Az érmesek életjáradékot kapnak azért, mert azon túl, hogy sokat edzettek, s ezt választották/érezték a hivatásuknak, minden tekintetben megfelelően alakultak számukra a fenti körülmények. S mi a helyzet azokkal a sportolókkal, akik a legtöbbször nehezebb mezőnyben világbajnokok? S egy orvos, vagy tűzoltó, akik életeket mentenek, miért nem kapnak? Erről a legtöbb embernek nem az igazságosság jut eszébe.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder